Gyakori kérdések 2.0

Közzétéve
2017.09.27.

Korábban már szemezgettünk ügyfeleink leggyakrabban előforduló kérdései közül, mely a székhelyszolgáltatás, vagy az iparűzési adó témáját érintik, ezt itt tudja visszanézni. Most egy újabb kérdéshalmazt hozunk, melyeket természetesen meg is válaszolunk.

Kapok-e biztosítékot, hogy tényleg átveszik a leveleket?

Szolgáltatásaink közé tartozik, hogy a nálunk levő cégek leveleit átvesszük, azokat felbontjuk, szkenneljük, és emailben továbbítjuk. Ehhez szükségünk van szerződésünk létrejöttekor egy postai meghatalmazásra, mellyel az ajánlott, tértivevényes leveleket is hivatalosan át tudjuk venni.

Szinte garanciát vállalunk arra, hogy minden levelet átveszünk, hiszen ennek technikai és személyi feltételei is adottak: mi valóban csomádi irodánkban dolgozunk, így minden érkező levelet, vagy futár által kézbesített csomagot át tudunk venni. Nem utolsó sorban jól kialakított és kellőképpen ápolt személyes kapcsolataink a Posta munkatársaival, még gördülékenyebbé teszik ezt a fajta munkát.

FONTOS!

Megszűnt a postai átirányítás lehetősége!

2017. július 19-től hatályos Igazságügyi Miniszteri rendelet  a székhelyszolgáltatók munkavégzését szabályozza, több ponton szigorítja. Egyik ilyen sarkalatos pontja a postai küldemények átvétele. A rendelet kimondja, hogy: „nincs helye olyan postai szolgáltatás igénybevételének, amely eredményeként a postai küldemény átvételére a székhelytől eltérő kézbesítési címen kerül sor.”

Hűségidő van-e?

A fentebb említett rendelet meghatározza azt is, hogy a két fél között írásbeli szerződésnek kell lenni, amely nagyon fontos részlet, mind a megbízó, mind a székhelyszolgáltató jogai miatt.

Cégünk a rendelet előtt is kizárólag írásos szerződéseket kötött ügyfeleivel, mely határozatlan időre szól. Számlázni évente szoktunk.

Meggyőződésünk, hogy aki valóban működő céget szeretne alapítani, vagy vezetni az nem fél évre, vagy egy hónapra tervez vállalkozásával, így a törvény szigorítása is helytálló.

FONTOS!

A rendelet különleges kikötése, hogy a szerződés nem lehet határozott idejű, kivéve, ha a cég létesítésére is határozott időre kerül sor. A szerződés megkötését követő egy éven belül a rendes felmondás jogát a felek nem gyakorolhatják.

Hűségidő van-e?

Abban az esetben, ha Önnek már meglévő cége van, és úgy dönt, hogy székhelyét másik településre helyezi, például a kedvező adózási lehetőségek miatt, akkor annak a következő díjai vannak:

  1. Ügyvédi díj: 35.000-60.000 Ft között

    Kérjen ajánlatot tőlünk kedvező ügyvédi munkadíjra, így spóroljon a legtöbbet székhelyváltásával!

  2. Illetékek:
    Változásbejegyzés az egyes cégformák esetén:
    – illeték alap változásbejegyzési eljárásban (Kft., Bt., Zrt.): 15.000,-Ft
    – illeték a Bt., Kft., Zrt. vagyonában bekövetkező változás esetén: 40.000,-Ft
    – illeték átalakulás esetén (Kft., Bt., Zrt., Nyrt.): 50.000,-Ft

    – közzétételi költségtérítés: 3.000,-Ft

    Egy egyszerű székhelymódosítás illetéke tehát 15.000 Ft + 3.000 Ft közzétételi díj, összesen 18.000 Ft

  3. Székhelyszolgáltatás díja: 10.000 Ft+áfa/hó

Könyvelést is vállaltok?

Sokszor szembe jön ez a kérdés, hiszen sok székhelyszolgáltató a könyveléssel, vagy egyéb más szolgáltatással akarja magához “láncolni” ügyfeleit. A másik ok amiért ez felmerül, hogy számtalan könyvelőiroda vállal székhelyszolgáltatást ügyfeleinek, vagy bárki másnak is.

Mi abban hiszünk, hogy mindenki a saját szakterületén legyen szakértő. Cégünk több éves tapasztalata, illetve a folyamatos naprakészség segített hozzá ahhoz, hogy a székhelyszolgáltatást és annak minden vonatkozó törvényi előírásait maximálisan ismerjük, ezzel segítve ügyfeleink munkáját.

Emellett olyan szakmai partnerekkel dolgozunk együtt, akik szakterületük legjobbjai, és ügyfeleinket kellő minőségben tudják kiszolgálni. Éppen ezért kiváló ajánlásokat tudunk adni könyvelő, adótanácsadó, vagy ügyvéd partnereinkhez, akik ügyfeleink szolgálatára lesznek.

Egy cégvezető nem lehet minden területnek szakértője, tudnia kell, hogy nem érdemes elaprózódni, hiszen az silány minőségű munkát, kapkodást, és óriási hibalehetőségeket hordoz magában.

Ha van olyan kérdése, amely érdekli Önt az iparűzési adómentességgel, vagy a székhelyszolgáltatással kapcsolatban, akkor írjon az info@cass.hu címre, és mi szívesen megválaszoljuk azt, akár szakmai partnereink bevonásának segítségével.

Amennyiben szolgáltatásunkkal kapcsolatban érdekelné bővebb információ, vagy hogy Önnek megéri-e iparűzési adómentes székhelyszolgáltatást igénybe venni, akkor kérjen visszahívást alább!

Érdekel az ingyenes székhely-szakértői tanácsadás!

(A cikket készítette: Kovács Anett, Company Assistant Service Kft.)

székhelyszolgáltatás
széhkelyszolgáltatás
Adózás
széhkelyszolgáltatás